blogsnob

szubjektív copypaste

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Január 28., szombat - Károly, Karola

RIP

2009. Jún. 26, péntek 07:03
Kategória: tényvalóság

Michael Jackson már öt évesen fellépett testvéreivel, az első igazi sikereket azonban akkor érték el, amikor 1967-ben megnyertek egy tehetségkutatót Harlemben. Ezután szerződtette le őket a Motown, az egyik legnagyobb, fekete művészeket futtató kiadó, ahol 1976-ig tizenegy albuma jelent meg az együttesnek. A Motownnál több mint 100 millió lemezt adott el a Jackson Five, majd 1976-ban az Epichez igazoltak, szerzői jogi viták miatt már The Jacksons néven.

Michael Jackson az együttes szétesése után fimszerepet kap az Ózban, ahol Diana Ross partnere lesz. Első szólólemeze 1979-ben jelent meg Off the Wall címen, amiből világszerte húszmillió darabot adtak el. Ezután jelent meg 1982-ben a legendás Thriller, olyan nagy slágerekkel, mint a Billie Jean, vagy a Paul McCartney-val közösen írt The Girl is Mine.


Michael Jackson ekkor már szupersztár, így 1985-ben Lionel Ritchie-vel együtt megírhatja a We Are The World című számot, amivel a kor leghíresebb előadóival összeölelkezve, fülhallgatóra szorított kézzel énekelve az afrikai éhezőkön akar segíteni.

A bulvármédia 1986-ban kezdett el rászállni a popvilág legfontosabb szereplőjére, akire azt mondták, legalább olyan meghatározó volt a könnyűzenében, mint John Lennon. Ekkor jelentek meg róla azok a hírek, hogy Jackson oxigénsátorban alszik, hogy lassítsa örögedési folyamatát. A hír ugyan nem volt igaz, hiszen az énekes azért készíttetett magáról olyan képet, amin oxigénkapszulában fekszik, mert ezzel akarta promótálni a Captain EO című filmjét. Jackson ekkor esett át élete negyedik plasztikai műtétjén. Férfiasabban akart kinézni, ezért extra arccsontot rakatott be magának. Arról is cikkeztek már, hogy egy csimpánzzal él együtt.

Jackson ebben a korszakban kezdett el fogyókúrázni, mert táncos alkatot szeretett volna elérni. Testsúlyingadozásai miatt ráfogták, hogy anorexiás, azt viszont szakorvosok is megállapították, hogy van egy olyan pszichológiai problémája, ami miatt nem tudja, hogy néz ki valójában.

Man In The Mirror vagy a The Way You Make Me Feel), ami ugyan nem fogyott annyira, mint a Thriller, tavalyig 30 millió példányban kelt el. A Baddel Jackson két évig turnézott. 1988-ban adta ki első önéletrajzi könyvét a Moon Walkot. Ebben a Jackson 5-os megpróbáltatásairól, apja kegyetlenségéről és a gyerekkori bántalamazottságáról is írt. Ebben az évben vette meg a hírhedt Neverland farmot 17 millió dollárért, aminek 11 négyzetkilométeres területen volt óriáskerék, mozi és állatkert is. A King of Pop nevet állítólag 1989-ben kapta Elizabeth Taylortól, aki egy díjátadón "the true king of pop, rock and soul" - ként konferálta fel.

1994-ben jött a hír, hogy Jackson elvette feleségül Elvis Presley lányát, Lisa Marie Presleyt, majd két évvel rá elváltak. HIStory című duplaalbumát 1995-ben adta ki 15 régi és 15 új számmal. A lemez világkörüli turnéjának ausztrál állomásán vett el feleségül a bőrgyógyászát, Deborah Jeanne Rowe-t, akivel akkor találkozott, mikor egy pigmenthiányos betegséggel (vitiligo) diagnosztizálták. Tőle született Jacko első két gyermeke, Michael Joseph Jackson, Jr. (másnéven "Prince") és Paris Michael Katherine Jackson. 1999-ben elváltak, ekkor Jackson kapta meg mindkét gyereket.

Michael Jackson annyit jótékonykodott, hogy még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legjótékonyabb híresség a világon. A Nelson Mandela alapítványtól kezdve az Unescón át a Vöröskeresztig, mindenhol tevékenykedett, és jótékonysági akciókban is részt vett.


INDEX






Lehet rá sok mindent mondani, sőt a vége felé már azért elég ijesztő dolgai voltak, de a pop királya jelzőt nem véletlenül kapta annak idején.

RIP Mr. Jefferson!




Üzenet hozzáadása

Felhasználó: Nincs bejelentkezve

(Megjegyzés:) A rendszer automatikusan felismeri az emotikonokat illetve a webcímeket. HTML kódok nincsenek engedélyezve.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Szavazógép
  • hogy tetszik a blogom?
  •  
  •  
  •  
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): veecore
Blogbejegyzések